Back to top

Cikkek

A kábítószerek fogyasztása, már az egész világban óriási méreteket öltött, s nap mint nap szedi fiatal áldozatait. A különböző drogok és a kábítószer-fogyasztás veszélyt jelent az egyén, a család, az egész társadalom számára. Legjobban azonban a jövő nemzedékét, a 14-25 éves korosztályt veszélyezteti. Iskolánk diákjai, az 1. FJK/A, 1. CR/B valamint az 1.HA/D és 1.SM osztályok érdekes előadáson vettek részt, ahol a dunaszerdahelyi rendőrség körzeti parancsnoka Mgr. Katona Roland és Ing. Nagy Tünde vizsgálótiszt beszélgettek diákjainkkal a drogfüggőségről és a kábítószerek világáról. A diákok többek között megtudhatták a ma használt kábítószerek jellemzőit és azok hatásait az egyén fizikai és lelki egészségére, személyiségük és életük alakulására. A beszélgetés célja volt, hogy a diákok minél jobban megismerjék a kábítószereket, és ez alapján tudjanak majd a helyes oldalra állni és felelősségteljes személyes döntéseket hozni. A drog ugyanis betegség, súlyos testi, lelki probléma, amelyből segítség nélkül már képtelen kilépni a belesodródott fiatal. Mind a szülők, diákok, mind pedig a tanárok, pedagógusok komoly szerepet játszanak a megelőzésben és gyógyításban. Köszönjük a tartalmas és érdekes beszélgetést, és bízunk a további sikeres együttműködésben.
Petőfi Sándor idén lenne 200 éves. Ez alkalomból plakátversenyt hirdettünk, melynek eredménye a következő: I.helyezett Sillik Letícia II.B II. helyezett Škarba Viktória III.D III. helyezettek Banyák Jenifer és Bugár Rebeka I.HA Mindenkinek szívből gratulálunk és köszönjük kreatív munkákat! A plakátok stílusosan a „Szabadság Csarnokában“, azaz az  aulában láthatók.
Hálás szívvel köszönjük, hogy újra élő és intenzív volt a piros-fehér-zöld érzés. Köszönjük, hogy méltón, nagy odaadással és kreativitással ünnepelhettük a magyar szabadság születésnapját. Köszönjük diákjaink nagyszerű és támogató hozzáállását, fiatalos lendületét. Köszönjük márciusi ifjak! Kubicsek Vivien, Győri Vivien, Csápai Balázs Rudolf, Mahor Mihály Márk, Mészáros Annamária, Kürthy Réka, Bíró Leila, Győri Jázmin, Csanaky Natasa, Csepi Bendegúz, Perleczky Balázs
2023. március 8-án a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákja Tóth Emma a III.B osztályból, valamint Farkas Alexandra és Keresztesi Nikolasz a Középfokú Sportiskola III. SM osztály tanulói vettek részt a „Poznaj slovenskú reč“ verseny járási fordulóján. Az igényes versenyen méltón helytállva, ezüstsávos minősítést szereztek, amihez szívből gratulálunk ! Nagyon ügyesek voltatok!
2023. március 3-án lezajlott a XXX. Tompa Mihály Vers -és Prózamondó Verseny járási fordulója, melyen diákjaink sikeresen szerepeltek. Résztvevők: 1. Győri Jázmin -I.B/CR 2. Bíró Leila -I.A/FJK 3. Kürthy Réka - I.SM 4. Perleczky Balázs - II .B/CR 5. Győri Vivien -III.D/HA 6. Csápai Balázs Rudolf - III.A/FJK 7. Kubicsek Vivien - IV. A/ FJK 8. Mezei Lili - V. D/HA Az országos elődöntőbe továbbjutott  Kubicsek Vivien és Győri Jázmin. Felkészítő tanárok: Kis Lívia, Néma Ivana, Mucska Zsuzsanna  Mindenkinek szívből gratulálunk!
2023. február 28-án került megrendezésre a Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulója, amely három részből állt. Elsőként egy ismert majd egy ismeretlen szöveget kellett a diákoknak megfelelő hangsúllyal felolvasniuk. A harmadik feladat kreatív szövegalkotás volt, négy konkrét téma egyikéről kellett a versenyzőknek szabatosan megnyilatkozniuk.A zsűri döntése alapján a megyei fordulón a Vidékfejlesztési Szakközépiskolát Győri Vivien III.D/HA, a Középfokú Sportiskolát Kürthy Réka I. SM képviseli.
A III.D/HA osztály néhány tanulója a legutóbbi szakmai gyakorlaton a koktélkészítés alapjait igyekezett elsajátítani. Gaál Roland tanár úr nagyon elégedett volt az első próbálkozásokkal.
2023.február 13-tól  17-ig  iskolánk 78 diákja ( 1.,2.,3. évfolyamos diákok) Lazy pod Makytou-ban sítanfolyam vett részt. A szálláshely a Hotel František elnevezésű  szállodában volt, az oktatás 6 csoportban a csehországi  Kohútka síközpontban valósult meg.  Diákjaink  délutánonként igénybe vették a szálloda medencéjét.  A napi programban szerepelt egy séta a friss levegőn hógolyózással egybekötve. Esténként a tanulók különböző vetélkedőkön mérték össze tudásukat, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek.   
2023. február 10-én, pénteken iskolánk harmadikos és végzős, pályaválasztás előtt álló diákjai  tájékoztató előadáson vettek részt a keszthelyi Georgikon - MATE Egyetemről, amely Európa elsőként alapított, legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőoktatási intézménye. 2021. február 1-jén a Georgikon is csatlakozott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez, a Georgikon Campus Zala megye legnagyobb campusa, amelyik közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el. A bemutatkozáson az egyetem két jelenlegi hallgatója tájékoztatta a résztvevőket az egyetemi életről, felvételi követelményekről, karokról és tanulmányi programokról, szó esett az egyetem rendezvényeiről is, amelyek segítséget nyújtanak a hallgatók gyakorlati képzésében. A tájékoztatón ismertették az ösztöndíj feltételeit külföldön, a diákok megismerkedhettek az egyetemi élet különbségeivel a középiskolához képest, az előadók példákkal és a saját tapasztalataikon keresztül mutatták be, mi vár a jövendő egyetemistákra. Képeket láthattunk a kollégiumról, az egyetem létesítményeiről és környezetéről.               Elhangzott az osztott és osztatlan képzések közötti különbség magyarázata. Alapképzésen a következő szakokon tanulhatnak a jelentkezők:  állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, mezőgazdasági mérnöki, természetvédelmi mérnöki, vidékfejlesztési agrármérnöki  és turizmus-vendéglátás. Mivel az érettségi után egy újabb fontos szakasz kezdődik a diákok életében, a helyes döntés az egyetemi továbbtanulásról megalapozhatja a jövőjüket, ehhez nyújtanak segítséget a gyakorlati jellegű bemutatók.  
Valentin-nap alkalmából az idei tanévben is működött a Szívposta iskolánkban. A diákok és a tanárok az összetartozást ünnepelve egy szívecskés dobozba dobhatták kedves üzeneteiket, apró figyelmességeiket, amelyeket a Valentin-napi postaszolgálat kézbesített a címzetteknek. Ezen a napon az iskola lépcsőkorlátait szívecskék és szerelmes versek díszítették, továbbá ünnepi fotófal és instagramkeret is készült erre az alkalomra.
A II.D osztályos hotelakadémisták farsangi fánkkóstolóval lepték meg tanáraikat. A következő fajta fánkokat lehetett megkóstolni: amerikai fánk, csörögefánk, régimódi tejfölös fánk, banánpuffancs és túrófánk. Köszönjük a meghívást, nagyon ízletes volt minden.
Az iskolánk mellett működő Pro Schola et Vita Polgári Társulás 2001 őszén alakult meg. Célja az iskola tanulóinak támogatása. A társulás anyagi eszközeit az adófizetők adótámogatásából, valamint ajándékozásból tudja biztosítani. A polgári társulás félévente 50€-val támogatja az intézmény 10 legeredményesebb tanulóját. A motivációs ösztöndíj odaítélésének feltételeit, pontrendszerét az igazgatóság és a diáktanács közösen dolgozta ki. Minden tanuló meghatározott számú pontot kap az adott félévben elért tanulmányi előmeneteléért, az iskolai, járási, kerületi és országos versenyeken való részvételért és helyezésekért. Továbbá pontot ér az iskolai és iskolán kívüli rendezvényeken való szereplés, a diáktanácsban való aktív szervezői munka is. Idén 11 tanuló vehette át félévkor az 50 eurós összeget. 1. Csápai Balázs Rudolf III.A 2. Tóth Lili III.A 3. Németh Evelin III.A 4. Görcs Lara I.SM 5. Gál Laura II.D 6. Perleczky Balázs II.B 7. Németh Attila IV.SG 8. Radoš Félix II.SM 9. Forró Alexis IV.D 10. Tóth Ádám II.D 11. Szűcs Lajos II.SM Az iskola igazgatója, Szabó László az eredmények értékelése során hangsúlyozta: „Örvendetes, hogy nemcsak kitűnő, hanem aktív tanulói vannak az iskolának. Hiszen a tiszta egyes, ill. kitüntetett bizonyítványok mellé diákjaink számos pontot érő tevékenységet is fel tudtak sorolni az ösztöndíjra való jogosultságuk alátámasztásaként.“ Mindenkinek szívből gratulálunk!

Oldalak