Back to top

Cikkek

2022. november 8-án jutalomkiránduláson vettek részt a III.B, IV.D és V.D osztályok. A III. B osztály az idei nyelvi nap győztese volt, míg a két vendéglátóipari osztály az elmúlt években a karácsonyi osztálydíszlet versenyt nyerték meg. Úti céljuk a középkori bányaváros, Selmecbánya volt. Az időjárás nagyon kedvezett a kirándulóknak. A Leányvártól indulva egy közös séta során jutottak el Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán és Andrej Sládkovič egykori iskolájához, az evangélikus líceumhoz, miközben érintették a Klopacska-tornyot, a Városházát, a Szent Katalin-templomot, a Szentháromság szobrot. Az UNESCO világörökség listáján szereplő város több magaslati pontján gyönyörködtek a csodálatos kilátásban. A diákok ezt követően a bájos kisváros ódon épületei között barangoltak, majd a nap utolsó részében Európa egyik legszebb kálváriájának stációit járták végig. Köszönet az iskola igazgatóságának, hogy ez a kirándulás megvalósulhatott.
November 3-án a III.A élelmiszeripari- minőségellenőr szakán tanuló diákok gyakorlaton vettek részt a bakai Kuliš cégben, amely erjesztett házi savanyúságok gyártásával foglalkozik. A fermentált káposztát a régi családi recept alapján állítják elő, aminek köszönhetően nyeri el kivételes és kiváló ízét. A gyártás során odafigyelnek a higiéniai elvek betartására és minden termékhez részletes munkarendet, HACCP-t dolgoznak ki. 
A Vidékfejlesztési Szakközépiskola farmer szakirányzaton tanuló diákjai november 3-án szakmai versenyen vettek részt. A résztvevők a következő diákok  voltak: a második osztályból : Bašternák Attila, Gróff Kristóf, és Kalaš Ádám, a harmadik osztályból : Ágh  Dániel, Farkas Márk András, Kalas Lajos, Kelemen László, Szabó Orsolya, és Végh Zétény .  A gyakorlati nap az  eke beállításával és a szántás begyakorlásával kezdődött . Ezt követően minden diák egy bizonyos terület felszántásával részese lett a szántóversenynek. A szakmai zsűri értékelte a szántás egyenességét, egyenletességét  és egyéb kritériumokat. Az iskolai forduló első négy helyezetét a követekező sorrendben határozták meg: az első helyezett: Farkas Márk András, a második Bašternák  Attila, a harmadik Végh Zétény, a negyedik Szabó Orsolya lett. A szántóverseny  szakmailag érdekes esemény volt.  Az iskola tanulói megmutathatták, hogy milyen gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek, és hogy a traktor és eke szerelvényt milyen módon tudják irányítani. Szerencsére az időjárás és a szántási körülmények is kedvezőek  voltak , így  a verseny jó hangulatban és elfogadható  feltételek mellett  sikeresen megvalósult. A diákok jó tapasztalatokkal és új élményekkel gazdagodva térhettek vissza az iskolapadba, hogy elméleti tudásukat is tovább gyarapítsák.                      
A Dunaszerdahelyi Egészégügyi Középiskola által szervezett középiskolások versenyébe iskolánk III. A osztályos diákjai közül Tóth Lili, Németh Evelin, Csápai Balázs Rudolf és Vitálos Boldizsár nevezett be Eco champions néven. A verseny célja a fenntartható fejlődés iránt érdeklődő generáció nevelése és komplex ökológiai szemlélet kialakítása volt. A verseny első fordulójában online oldottak meg a tanulók feladatokat regisztráció után saját iskolájukban. A versenybe 6 iskola 31 csapata nevezett be, ez 138 diákot jelentett. A városi elődöntőbe 57 diák jutott be, mi is bekerültünk. A városi fordulóban a diákok már önálló versenyzőként szerepeltek. Az elődöntőben kahoot feleletválasztós tesztet töltöttek ki. A megoldott tesztek alapján a 15 legeredményesebb tanuló bejutott a városi döntőbe, iskolánkból 3 személy. A döntőben szónoki beszédet kellett írniuk és előadniuk 1 óra alatt megadott környezetvédelmi témáról. Méltán lehetünk büszkék diákjainkra! A különdíjat, amely egy roller volt az FCC Slovakia s.r.o. felajánlásával Tóth Lili kapta. A verseny 2. helyezettje Csápai Balázs Rudolf lett. Gratulálunk a 4 diák teljesítményéhez, a megszerzett ismereteket bizonyára felhasználják majd.
Az egykori királyi város Modor (Modra), mely a Kis-Kárpátok alatt Szlovákia nyugati részén fekszik, főleg a borászatáról lett híres. A borászat mellett más mesterségek is fejlődésnek indultak. Ezek közül a fazekasok lettek a leghíresebbek, s még a nehéz körülmények ellenére is virágzott az iparág. Modoron található a majolika manufaktúra épülete, ahol 1883-ban kerámiaműhelyet és iskolát alapítottak. Ennek a hagyományát viszi tovább a szlovák népi majolika. A jellegzetes mintázattal rendelkező modori majolika, melynek mintadarabjai megvásárolhatók a helyi üzemben, nagyon népszerű a szlovák határokon túl is. A manufaktúrát már technikai műemlékként tartják nyilván. Ezt a műemléket látogattuk meg 2022. októberében tanulmányi gyakorlat keretén belül., ahol a szívélyes fogadtatás után körbevezettek minket a manufaktúrában. Láthattuk hogyan készülnek a kerámiaedények, hogyan festik be, hogyan rajzolnak rá mintákat, hol égetik. Sok hasznos információt megtudtunk a készítési folyamatól, s főleg arról, hogy melyek a tipikus modori kerámia mintái. Elárulták nekünk, hogy az összes kerámiatárgy kézimunka, s mindnek megvan a maga mestere és száma. Modor után megyei fővárosunkba, Nagyszombatba vezetett tovább az utunk, ahol városnézéssel folytatódott a programunk. A sétát a Bernolák kapunál kezdtük, majd láttuk a Szent Jakab templomot, felmentünk a Tűztorny 143 lépcsőjén, hogy megcsodálhassuk a gyönyörű panorámát, ami elénk tárult. Ezen kívül láttuk még a Zene házát, Szent Miklós bazilikát, City Arénát, Zsinagógát.  
2022. október 25-én iskolánk  vendéglátóipari (I.HA, II.D ) és  idegenforgalom (III.B) szakon tanuló diákjai tanulmányi úton vettek részt, melynek keretén belül meglátogatták a XIII. század második felében épült Bajmóc várát. A  nap folyamán tanulóink biztosították az idegenvezetést, ismertették Bajmóc történelmét, nevezetességeit. A „Hunyadi“ és a „Pálfi“ körút során megismerkedtek a lakosztályokkal, francia kerttel, kápolnával valamint a vár alatti, denevérek lakta cseppkőbarlanggal és családi kriptával. Az esemény sikeréhez a gyönyörű napsütötte őszi táj is hozzájárult.
Iskolánk idegenforgalmi szakon tanuló I.B osztályos diákjai 2022. október 21-én szakmai gyakorlaton vettek részt Komáromban, a szomszédos járás központjában.               Az osztály vonattal érkezett a vasútállomásra, ahonnan a városközpontig számos nevezetességet mutattak be a gyakorló idegenvezetők. A Jókai Színháztól a köztéri szobrokig, a Klapka téren található látnivalókat, az egyházi és közigazgatási intézményeket és az Európa udvart is megtekintettük.               A felújított Európa szállodát és szolgáltatásait részletesebben is megismerhettük, hiszen kedves meghívást kaptunk az intézmény igazgatónőjétől, aki bemutatta a szálloda részlegeit és az ott dolgozók feladatait. A 4 csillagos hotel nemcsak a turistáknak, hanem más csoportoknak is kínál lehetőségeket, látogatásunkkor üzletemberek tárgyaltak a kávéházban. A VIP lakosztályból kicsit kellemetlen volt a hűvősebb utcára menni, de érdekes programmal folytatódott a városnézés, helyi idegenvezető mutatta be az erődöt, ahol egykor 6000 szovjet katona állomásozott. Betekintést nyertünk a katonák mindennapjaiba, láthattuk a kaszárnyákat,  a gyakorlóteret, élelmiszerraktárakat, medencét, ahol katonai búvárokat képeztek, és érdekes volt teljes sötétségben végigmenni a labirintuson is. A gyakorlati napot kicsit zordabb időjárásban, de sok érdekességet látva és hallva abszolváltuk, a történelmi ismereteken kívül az idegenforgalmi szolgáltatások lehetőségeit is megismerve.
2022. október 20-án szakmai exkurzión vettek részt iskolánk I. A, II. A, III. A és a IV. A   agrárvállalkozás és minőségellenőr szakirányzaton tanuló diákjai. Az exkurzió  első állomása Verebély (Vráble) volt, amely a Zsitva mente (Požitavie) középső részének gyöngyszeme, a Duna menti síkság (Podunajská nížina) északi részén, a Zsitva folyó bal parti kavicsteraszán terül  el. Földrajzi fekvéséből adódóan a Zsitva mente középső részének kulturális és gazdasági központja. Diákjaink a szakmai kirándulás során felkeresték a Zsitva Menti Malomipari Múzeumot - a Mašek-malmot (Požitavské múzeum mlynárstva - Mašekov mlyn), amely Verebélytől mintegy 2 km-re északra, Aha (Horný Ohaj) városrészben található. Az élő skanzenként működő múzeumban tett látogatás betekintést nyújtott diákjainknak  a malom működéséréről, a molnárok és a mezőgazdaságban dolgozó emberek életviteléből. Az exkurzió második  állomása a Galánta mellett található tökéletesen felszerelt  lovasfarm, a  Ranč na Striebornom jazere volt. A „valódi western városka“ rancson iskolánk diákjai a lótenyésztéssel és a lótartással ismerkedhettek meg. A galántai rancs a Szlovákiában található rancsok közül kiemelkedik, hiszen itt klasszikus és western  lovasoktatást,  gyógylovaglást, díjlovaglást, versenylókiképzést, marhacsorda képzést és terelést is kínálnak az érdeklődőknek. Számos érdekes program is megrendezésre kerül, mint pl. western rodeo show. A rancs kilátótornyából a környék szépségeit és Galántát nézték meg a  tanulók.  
Iskolánk I.B és II. B idegenforgalmi szakon tanuló diákjai 2022. október 12-én szakmai gyakorlaton vettek részt Budapesten.               A program autóbuszos városnézéssel kezdődött, majd a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folytatódott A reptéri túra az AEROPARK-ban kezdődött, amely a repülőtér 2B terminálja mellett helyezkedik el.  A repülőgép múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz. Repülőszimulátor segítségével a látogatók maguk is kipróbálhatják, milyen egy repülőgépet vezetni. Innen indult az autóbusz, amellyel a repülőtér számos pontját érintette a csapat, közelről csodálhattuk az óriásgépek landolását, figyelhettük a reptéri folyamatokat, de betekintést nyertünk a tűzoltó-állomás munkájába és ismertetést kaptunk az irányítótorony feladatairól is. A három óra nagyon gyorsan elrepült, közben folyamatosan érdekességek hangzottak el, a túravezető beszélt a világ legrövidebb repülő-útjától kezdve a repülőtéri alkalmazottak feladatkörén keresztül az ellenőrzés során fennakadó tárgyakról is. Olyan helyeken jártunk, amelyek az utasok számára nem elérhetőek, szigorú biztonsági szabályok mellett testközelből figyelhettük a háttérmunkálatokat is.
A lovaglás és lótenyésztés szakon tanuló diákok a délutáni lovas szakkörön. Szép idő, szép lovak, ügyes és boldog diákok. 
Október 13-án exkurzió keretében a II. A, III. A és a IV. A osztály tanulói meglátogatták a zselízi székhellyel rendelkező Biocentrumot. Palík László és felesége sikeres vállalkozást vezetnek. Tevékenységük szerteágazó, növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és szőlőtermesztéssel foglalkoznak. A gyümölcsöt az ősi módszerekkel, aszalással és lekvárfőzéssel tartósítják télre, és mivel szőlőültetvényük festői szépségű helyen terül el, ahová élmény kirándulni, az ide látogatókat a pince fölé épített panziójukban látják vendégül. Szarvasmarha - és juhtenyésztéssel is foglalkoznak, a Bari Manufaktúrában a gyapjú feldolgozása is megvalósul. Palík László a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének felvidéki alapítótagja és alelnöke. 2014-ben a Sárközy Péter Emlékérem kitüntetettje, amivel a felvidéki biomozgalom és ökogazdálkodás területén végzett kimagasló, példamutató tevékenységét méltányolták. A Palík Pincészet borai rangos borversenyek díjait nyerik sorra. A természet az állatok és a növények szeretetét mindketten még gyermekkorunkban a szülőktől, nagyszülőktől tanulták. Előnyben részesítik a természetes körülmények között, vegyszermentesen előállított élelmiszerek fogyasztását, amivel nem mellesleg óvjuk, védjük környezetünket. A kitermelt biozöldség és biogyümölcs legnagyobb részét feldolgozzák. Az aszalás a legősibb, legtermészetesebb és egyben legkíméletesebb tartósítási folyamatok közé tartozik. A pálinkák és párlatok szintén az ültetvényeik zamatos gyümölcseiből, hagyományos technológiával, szigorú szakmai precizitással készülnek. Termékeink certifikált biotermékek. A diákok értékes ismeretekkel gazdagodtak a szakmai napon. Köszönjük  vendéglátóinknak, hogy a megszerzett ismereteiket átadták a jövő nemzedékének.    
2022. 10.10-én ellátogatott az iskolánkba a The Bear Educational Theatre színházi társulat, akik Anglia történelmét mutatták be a kezdetektől VIII. Henrik uralkodásáig. Az előadás nem hagyományos módon zajlott, a diákok aktív részesei voltak az eseményeknek. Kisebb szerepet kellett eljátszaniuk, valamint a kérdésekre adott válaszaikkal kellett bizonyítaniuk, hogy mennyire értették meg a színdarabot. Az előadás gazdagította a diákok történelmi ismereteit és a nyelvi tudásukat is próbára tette.

Oldalak