Értesítjük iskolánk diákjait és a Tisztelt Szülőket, hogy a 2022/2023-as tanév ünnepélyes megnyitójára 2022. szeptember 5-én 9.00 órakor kerül sor.
Kérjük, hogy az elsős tanulók szülői kísérettel érkezzenek, ugyanis osztályszülői értekezletet is tartunk.
A mellékelt nyomtatványt, amellyel igazolják a tanulók tünetmentességét, kérjük kitöltve hozzák magukkal /letölthetők az alábbi linken: COVID-19 | Vidékfejlesztési Szakközépiskola Dunaszerdahely (dunagro.sk)/
Köszönjük
Közös Igazgatású Iskola igazgatósága
Back to top
Cikkek
Kívánunk minden kedves diákunknak, kollégánknak és munkatársunknak, valamint oldalunk valamennyi látogatójának vidám nyarat és kellemes vakációt!
Kora reggel elindultunk a csipet - csapattal a Kislőd nevezetű településre, ahol a Sobri Jóska kalandpark volt a cél. Útközben tombolt a zene és vele a jó hangulat. Mindenki izgatott volt, hiszen annyi foglalkozást találhattunk a szórakozásra.
Legelső utunk a drótkötélpályához vezetett, ahol megkaptuk a megfelelő felszerelést és neki is indulhattunk a mászásnak. A fiúk nagyrésze a felénél abbahagyta, arra hivatkozva, hogy túl magas és nehéz volt, miközben mi lányok végig vittük a pályát. A kedvencünk a tó fölötti átcsúszás volt.
Egyes fiúk fát vágtak, hogy tüzet gyújthassanak a sütögetéshez. Az elején nem nagyon akart begyulladni, de egy kedves fiatalember segített nekik. Döcögősen, de végül sikerrel jártak és jól is laktak!
A nagy melegben elengedhetetlennek tartottuk a fürdést. Páran megmártóztak a tóban ,ahol ugrálni lehetett és akadálypályákon is át lehetett haladni.
Emellett a gokart és a bob pálya sem maradhatott el, ahol jókat versenyeztünk és nevettünk .
Frissítőnek fagyit és jégkását vásároltunk a nagy hőségben.
Estefelé öszzepakoltunk és fájó szívvel hsgytuk el a helyet .
Nem bántuk meg, hogy idejöttünk, hiszen közelebb kerültünk osztálytársainkoz és tanárainkhoz és jókat mulathattunk együtt !
2022. június 22- 24- én szakmai gyakorlaton vettek részt iskolánk I. A, II. A és a III. A osztályok agrárvállalkozás és minőségellenőr szakirányzaton tanuló diákjai.
A szakmai gyakorlat színhelye Magyarországon, Csorna környékén valósult meg. Diákjaink a Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában voltak elszállásolva.
A szívélyes fogadtatás után kezdődött a háromnapos szakmai program. A gyakorlati színhelyek között szerepelt Beleden az Extra tej Kft. , az Organo Pet Kft., Hanságligeten a HIP Kft., a Mosonudvaron működő Lajtamag Kft., valamint Lipóton a Lipóti Pékség Látogatóközpont meglátogatása.
A szakmai programokon kívül diákjainknak lehetőségük volt megismerni a város nevezetességeit.
A szakmai gyakorlaton szerzett ismeretek nagyban hozzájárulnak diájaink elméleti ismereteik és szakmai jártasságuk elmélyítésehez.
Köszönjük a lehetőséget!
Iskolánk I.B, II.B és III. B idegenforgalmi szakon tanuló diákjai 2022. június 22-én szakmai gyakorlaton vettek részt, ahol számos látnivalót látogattak meg.
Az első program a Driny-barlang megtekintése volt a Kis-Kárpátokban. Ebben a hasadékos típusú barlangban 450 m hosszú útvonalon csodálhattuk meg a gazdag cseppkődíszítést és képződményeket.
Második állomásként az egyik leginkább épségben maradt szlovákiai várat, a Vöröskői Várat látogattuk meg, amelynek a története 1583-tól a II. világháborúig a Fugger és Pálffy családokhoz kötődik, ők az épületet fokozatosan reprezentációs székhellyükké alakították a belső terek gazdag stukkó- és freskódíszítésével.
Pozsonyban a Természettudományi Múzeumban is egy időszakos kiállítás nyílt egy hasonló történelmi tematikával, amely kapcsolódott a várban látottakhoz, de a múzeum az egyik legnagyobb európai természettudományi múzeum Szlovákia és a világ minden tájáról származó ásványtani gyűjteményével és a fauna bemutásával. Érdekesség volt a csoport számára a kiállított a legnagyobb, édesvízben is előforduló halfaj, a viza, amely akár a 7,2 m hosszúságot is elérheti.
Az utolsó megálló az új pozsonyi buszpályaudvar a Nivy Centrum volt, amely nemcsak európai, de világviszonylatban is az egyik legmodernebbnek számít. A komplexumban az autóbusz-járatok üzemeltetői számára igénybe vehető minden szolgáltatás, mint pl. gyorssszerviz, járműkarbantartás, van itt 2000 parkolóhely és több szinten boltok, gyorséttermek, poggyászmegőrzők, információs pultok teszik kellemesebbé és gördülékennyé az utazást.
A gazdag programmal teli nap után elfáradva, de végig lelkesen érkezett haza a három osztályból álló jókedvű társaság.
2022. június 23 -án múzeumlátogatáson vettek részt a II.SM tanulói a Vermes - villában. A tárlat címe KOMP-Kortárs Művészeti Panoráma.
Köszönjük az élményt!
A Gábriel Polgári Társulás ,Pislákoló mécses
címmel vers- és prózamondó versenyt rendezett. Nevezni a Kárpát - medence valamennyi magyarok lakta országából lehetett az egyetemes magyarság papköltőinek verseivel,valamint a magyar és a világirodalom istenes verseivel, prózájával.
Iskolánkat a versenyen méltóképpen képviselte Csápai Balázs Rudolf , Soós Tünde (II. A) és Egri Tímea( IV. A) tanulók.
Csápai Balázs Rudolf - arany sávos, Egri Tímea - ezüs tsávos minősítést ért el. Az elért sikerhez szívből gratulálunk!
Iskolánk lehetőséget kapott, hogy egy filmklub keretén belül minőségi és tartalmas dokumentumfilmeket nézhessünk meg. A cél elsősorban az, hogy belelássunk, hogyan élnek a magyarok szerte a világban, mennyire is vagyunk mi sokfélék, és milyen erős tud lenni a magyar identitástudat, bárhol is él az ember. A filmklub havonta egyszeri alkalommal más-más osztályokból hívja össze a diákokat.
A Magyarság Háza megbízásából még 2020-ban a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából 53 darab portréfilm készült, a Kárpát-medencében élő magyar emberekről. A filmeket tizenhét országban forgatták, köztük Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Csehország, Dél-Afrika, Finnország, Horvátország, Kanada, Magyarország, Nagy-Britannia, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.
Eddig három filmet sikerült megnéznük, ezek a következőek:
Törpének lenni, egy óriásoknak szánt világban – Nyikó Anetta kerekesszékes informatikus és slammer portréja, Erdély, Románia, rendező Szigeti László.
Nagydobrony – Faluportré, Kárpátalja, Ukrajna, rendező Debreceni Kamilla.
Hátrányból építkező siker – Juhász Péter rimaszombati sebészfőorvos portréja, Szlovákia, rendező Balázs Emese.
A levetített filmek olyan eszmei értékeket sugalltak a diákok felé, amelyek erősíthetik bennük a magyarságukhoz való kötődést, és így a magyar kultúra adta lehetőségek, hagyományok és értékrendek elmélyülhetnek értékvilágukban.
A magyar filmklub a következő tanévtől havi rendszerességgel folytatódik majd, hogy minél több nagy értékű történetet ismerhessünk meg.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége június 11-én megrendezte a XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. A versenyzőknek mindhárom kategóriában két művet kellett előadniuk: kötelezőként Petőfi Sándor egy versét, valamint egy szabadon választott költeményt. Iskolánkat Kubicsek Vivien, III. A osztályos tanuló méltóképpen képviselte a versenyen, ugyanis ezüstsávos besorolást szerzett. Az elért sikerhez szívből gratulálunk!
A nyár beköszöntével az elszánt marketingkutató csoportjaink (III.B és II.SM osztály tanulói) úgy gondolták, felmérik, milyen az üdítők és energiaitalok kínálata a boltok polcain. A primer kutatást megelőzte egy szekunder kutatás is, melynek során a tanulók összegyűjtöttek minden olyan adatot, információt, amit aztán prezentáció formájában bemutattak az adott italmárkáról. Készítettek SWOT-analízist, összehasonlították a vizsgált márka legnagyobb konkurenciáit. Ezután következett a primer, azaz az elsődleges kutatás, amikor is saját maguk vizsgálták, pontozták, kóstolták a termékeket. A kutatás egy alap problémából indult ki, mely szerint a fiatalokra a túlzott energiaital és cukros üdítők fogyasztása jellemző. Két hipotézist kellett bizonyítani, illetve cáfolni. Az első – az energiaitalok és cukros üdítők károsak az egészségre. A második – kevés mértékben agyserkentő hatásuk van, illetve minimális vitamintartalmuk miatt az emberi szervezetre pozitívan hatnak.
Az energiaitalok között szerepelt a Redbull, Monster, Hell, Coop Energeťák márkák és ezek ízesített változatai is. A cukros üdítők közül pedig főként a népszerű Coca Cola, Pepsi és Kofola márkák kerültek összehasonlításra.
A tartalmas, vidám és egyébként igényes kutatásból kiderült, hogy melyik márka a legmeggyőzőbb mind az íz, mind a csomagolás, valamint az ár szempontjából. A hipotézisek bizonyításánál pedig egyértelműen elfogadtuk azt az állítást, hogy az engergiaitalok és cukros üdítők gyakori és túlzott fogyasztása a kielemzett adalékanyagokról kapott eredmények alapján is károsak. Végső megállapításunk az volt, hogy mivel a fogyasztók egyre inkább tudatosan vásárolnak és fogyasztanak, így egyre kevesebben veszik le a cukros üdítőket a polcokról. Ez az egészségtudatos életmódra nézve jelentős pozitív változást jelent. Viszont az ilyen termékeket gyártó vállalatoknak nem árt újítani ezen a területen, hogy meg tudjanak felelni az új elvárásoknak.
2022. június 14- én exkurzión vettek részt iskolánk I. A, II. A és a III. A osztályok tanulói.
A szakmai látnivaló célja a SZTA Malonyai Arborétuma volt, amely a legeredetibb arborétumok – fagyűjtemények közé tartozik Közép-Európában. Történelme során az örökzöld fafajták akklimatizálását célzó kísérlet valósult itt meg. A SZTA Malonyai Arborétuma kiemelkedő helyet foglalt el az idegenszármazású fás növények komplex módon irányított introdukcióját tekintve Európában, és új fitogeográfiai területek létrejöttével lehetővé tette az idegenszármazású dendroflóra tanulmányozásának nagymértékű fejlődését Szlovákiában.
A Malonyai Arborétum logójában található az alapító, Dr. Ambrózy – Migazzi István mottója, miközben az örökzöld fás szárú növények termesztését próbálta meghonosítani Szlovákia területén.
Az exkurzió nagyban hozzájárult diájaink szakmai ismereteik bővítéséhez.












