2019.IX.24-én a III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) és a III.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport tagozat) osztályok tanulmányi gyakorlaton vettek részt, ami keretén belül meglátogatták Vöröskő várát a Driny –barlangot és Nagyszombat városát. Vöröskő, a Kis-Kárpátok legszebb vára, ahol jelenleg múzeum tekinthető meg, amely a nemesség egykori lakáskultúráját mutatja be. A termekről bőséges információkat adott át a helyi idegenvezető, a látogatás végén feltett kérdéseket sikeresen válaszolta meg a csapat. A vár egyedülálló varázsának köszönhetően több film forgatásának volt a színtere a közelmúltban, sok helyszín volt ismerős. A gyakorlatunk második állomása a Kis- Kárpátok föld alatti kincse, a Driny- barlang volt. Lenyűgöző cseppkőképződményeit a kijelölt barlangászati idegenvezető mutatta be. A program Nagyszombatban folytatódott, a csodálatos időjárási viszonyok mellett a város rengeteg látnivalóját tekinthették meg a diákok. Szlovákia első szabad királyi városát, amely gazdag történelemmel rendelkezik, sokan "Kis Rómaként" emlegetik. Az egyes nevezetességeket bemutatta az adott feladatra kijelölt alkalmi idegenvezető a csoportból, így például az Érseki palotát, a Szent-Miklós püspöki székesegyházat, a Ján Palárik Színházat, Keresztelő Szent János templomát, a Tűztornyot, a Nagyszombati Városházát és sok más kultúrtörténeti emléket. A nap végén kicsit fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva és a gyakorlati tudását gyarapítva tért haza a csapat.
Back to top
Cikkek
2019. szeptember 25 - én a Vidékfejlesztési Szakközépiskola II.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) és II.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport osztály) osztályok tanulói tanáraik kíséretében szakmai gyakorlaton vettek részt Budapesten. A gyakorlat során betekintést nyerhettek az idegenvezetői feladatokba már az utazás alatt is és Budapesten számtalan nevezetesség megtekintése közben. A városnézés a budai oldalon kezdődött, ahol a Clark Ádám térről kiindulva a Budai várat, a Sándor-palotát, a Mátyás-templomot, a Szentháromság teret és a Halászbástyát mutatták be és tekintették meg. A pesti oldal felé menet áthaladtak a Széchenyi Lánchídon, bemutatásra került a Holokauszt emlékmű - a Cipők a Duna-parton, csendes megemlékezést tartottak a fasizmus áldozatairól, ezután látogatást tettek a Parlamentben, ahol a helyi idegenvezető érdekes történetekkel tarkítva bemutatta az Országházat. A gyakorlat befejezéseként a Városliget felé tartott az autóbusz, az Andrássy-úton keresztül a Hősök teréhez értek, és ellátogattak a Vajdahunyad várához is. Budapresttől búcsúzva, az Erzsébet hídon áthaladva gyönyörű látványban volt még része a társaságnak, Szent Gellért szobránál jól látható volt a vízesés. A diákok rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagabban értek haza a jól sikerült gyakorlati nap végén.
2019. szeptember 23-án iskolánk diákjai és tanárai a Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért felvidéki szervezettel közösen megrendezett, a „legnagyobb magyarról”, gróf Széchenyi Istvánról szóló előadáson vettek részt.
Az előadást a Széchenyi társaság elnöke, dr. Rubovszky András elnök „Széchenyi, a sport apostola” címmel tartotta.
Megtudták, hogy a testgyakorlást kedvelő Széchenyi István gyakorlatilag minden fizikai és szellemi aktivitást igénylő sporttal foglalkozott, hiszen rendszeresen lovagolt, úszott, vitorlázott, sőt korának legkiválóbb turistájának is nevezhetjük sok gyaloglása miatt.
A diákok feszült figyelemmel kísérték végig az előadást.
Az előadás bevezetéseként – Krajcsír Karolina énekelt és Borbás Máté Péter szavalt.
Nagy élmény volt számunkra Széchenyi jellemét, személyiségét, sporthoz való kötődését közelebbről megismerni.
Nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy részesi lehettünk az előadásnak, melyet ez úton is köszönünk szépen!
"Tudjátok, a tanév egy hatalmas verseny. Ha jóféle magyar emberből vagy, akkor nem adod fel. Szinte mindegy, mit kérnek a tanárok, a lényeg, hogy te légy a győztes. Ha ma az iskolában rászoksz a kudarc keserű izére, akkor egy életen keresztül az fog téged hosszan kísérni, nyomodban lihegni nyálasan, mert te őt gyáván magadhoz fogadtad, otthont adtál az életedben neki. De ha ma kemény munkával győzöl az iskolapadban, holnap az életben is győztes leszel! Ha a tanulásból, munkából fakadó sikert magadhoz édesgeted kemény kitartó küzdelemmel, akkor az mint hűséges oroszlán mindig veled marad. Tudnod kell, hogy ehhez, soha egyetlenegy csatát sem szabad feladni, elveszteni! Nem arra születtél, hogy lábtörlő légy. Kezdődik a tanév, szeretettel bátorítlak - képes vagy győzni!" (Böjte Csaba)
2019. június 27-én iskolánk legaktívabb diákjai, valamint a karácsonyi díszítési verseny győztes osztálya, az I. D jutalomkiránduláson vettek részt. Az egynapos kiruccanás első állomása a balatonfüredi Koloska-völgyi Vadaspark és kirándulóerdő, valamint a Koloska-szikla kilátópontok voltak. A jutalmazottak ezután hőség elől a Balaton hűsítő habjaiba csobbantak. A nap kétségtelenül legizgalmasabb része a hajókirándulás volt. A Balatonfüredről Tihanyba vezető úton pazar kilátásban volt részük . A tanév legmelegebb napján Hőseinket semmi sem tántorította el attól, hogy felsétáljanak a Tihanyi Apátsághoz. Útközben néhány percet időztek a Visszhang-dombon, ahol hatalmas kiáltásokkal sikeresen tesztelték a tihanyi "ekhót". Pár gombóc kézműves fagyi, egy finom levendulaszörp, néhány ízletes falat után sok szép élménnyel gazdagodva tértek haza a nap végére a Hőség Hőseivé vált jutalmazott diákok. Köszönet az iskola igazgatóságának, hogy ismételten lehetővé tették ezt a kirándulást.
2019. júniusában a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában baráti látogatást tett a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, tanárai és közel 50 tanulója. A baráti találkozás célja volt az iskolák közötti kapcsolat elmélyítése és a nemzeti összetartozás évfordulójára való megemlékezés. A két intézmény diákjai közösen meglátogatták a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumot, amely 1970-től a Sárga Kastélyban székel. A Csallóközi múzeum néprajzi, archeológiai, történelmi és természetrajzi gyűjteményei bemutatták a régió népének életstílusát, melyet a Kukkóniáról levetített film gazdagított. A program további részében a nemzeti összetartozás évfordulójára készített műsorral fejezték ki a Magyarország ország-határainak feletti összetartozásának fontosságát, majd a tanulók közösen a Trianoni emlékműnél koszorút helyeztek el tiszteletük jeléül.
2019 június 4-én az I. FJK/A, a II.FJ/A és a III.F/A osztályok tanulói megtekintették Udvardon a 8. alkalommal megrendezett hazai agrárágazat legnagyobb szabadföldi bemutató rendezvényét. A látogatók a 31 ha-os területen 200 kiállítóval találkozhattak és 742 táblán a szántóföldi növények széles fajtakínálatával ismerkedhettek meg. Mezőgazdasági gépeket és berendezéseket, modern növényvédelmi technológiákat valamint veterán gépek szántóversenyét és lovas szántóversenyt is láthattak a diákok.
A Vidékfejlesztési Szakközépiskola I.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport tagozat) osztály tanulói 2019. június 25-én tanulmányi gyakorlaton vettek részt Pozsonyban. A gyakorlat alatt megtekintették a Pozsonyi várat, a Jó pásztor házát, Körbejárták a Szent Márton-székesegyházat, a diákok csendben vonultak át a Mihály-kapu alatt, hogy beteljesüljön a legenda által igért eredményes vizsga. Továbbá megtekintették a Prímás-palotát, a magyar királyság első egyetemét az Academia Istropolitanát, a Főteret és a Szlovák Nemzeti Szinházat, a Vígadót, a Kandit. Végül képet készítettek Ganimédesz szökőkútnál és a Roland szökőkúttal. Mindegyik nevezetességet előre meghatározott személy mutatta be a diáktársainak. Ismét rengeteg élménnyel tértek haza a diákok
2019. június 19-én a Vidékfejlesztési Szakközépiskola III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsmentje és szolgáltatások az idegenforgalomban) és I.ST/C ésIII.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport tagozat) osztályok szakmai gyakorlaton vettek részt.
Utunk első állomása Tatabánya volt, ahol megtekintettük az ősi magyar jelkép, a turulmadár legismertebb magyarországi szobrát, amely 1907 óta figyeli a Tatabánya fölé magasodó mészkőszirt tetejéről az alatta elterülő tájat. A szobrot lenyűgöző méretei miatt (15 m a fesztávolsága) már messziről látni lehet, nem véletlenül lett a város jelképe. A következő állomás Tata városa volt, ahol a városnéző kisvonattal tettünk egy körutat. A tó környékén és kicsit távolabb is láthattuk a fő nevezetességeket: az Esterházy-kastélyt, a Várat, a vízimalmokat, a Kálvária-dombot, az Angolkertet és a körút végén pedig megtekintettük a Vár épületében a Kuny Domokos Megyei Múzeumot.
Nem véletlen, hogy Tata kedvelt úti cél a turisták körében, hiszen számos látnivalóval és természeti értékkel rendelkezik. A résztvevők közül sokan tervezni kezdték a városka következő látogatását, hisz még sok egyéb programot kínál a látottakon kívül.
Lezajlott a X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntője Rozsnyón. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet immár tizedik alkalommal hirdette meg a versenyt, amelynek célja a magyar prózai népköltészeti műfajok táji jellegzetességeinek megjelenítése, valamint a hagyományos mesemondás, történetmesélés népszerűsítése. A népmesemondó verseny országos döntőjében a versenyzők öt kategóriában mérték össze tudásukat. A verseny mellett számos kísérőprogram is várta a résztvevőket. A Gömöri Kézművesek Társulása mestereinek jóvoltából kézműves foglalkozásokon vehettek részt, de volt népi ételkóstoló, hangszerbemutató és daltanulás a Dobroda zenekarral, valamint népi játékokkal is megismerkedhettek. Hétfő este a Borostyán Néptáncműhely adott műsort, majd a Dobroda zenekarral közösen játszóházat és táncházat tartottak, közben a felnőtteknek Bukovics János és Pintér Zsolt mesélt. Kedden folytatódott a verseny, amely délután Korpás Éva és zenekara Libidaridom című lemezének bemutatójával, majd az ünnepélyes díjkiosztással ért véget. Iskolánk első évfolyamos tanulója Borbás Máté Péter kiemelt ezüst sávos besorolást ért el. Szeretnénk neki ehhez a sikerhez szívből gratulálni, s a jövő év küzdelmeihez sok erőt kívánni.
2019. május 23-án az I.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere, illetve szolgáltatások az idegenforgalomban) és az I.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sportosztály) osztályok tanulmányi gyakorlaton vettek részt Pannonhalmán és Győrött.
Pannonhalmán a fogadóépületben a pannonhalmi főapátság történetéről szóló kisfilm megnézése után idegenvezetővel meg is tekintetteték a Pannonhalmi Főapátságot, ami Unesco-s világörökségi helyszín. Az idegenvezetés során a „Legyen jó napod“ c.program keretén belül érdekes logikai feladatok megoldása után tudták folytatni az apátságban az útjukat.
Ezután Győrbe indultak, ahol a diákok az idegenvezetést kipróbálva mutatták be az ottani történelmi és kulturális látványosságokat, mint például a Baross utcát, Széchenyi teret, Zichy és Eszterházy palotát, Vastuskós házat, Duna kapu teret, Káptalandombot, Bazilikát, Püspökvárat, Bécsi kapu teret, Győri Nemzeti Színházat.












