Két év kihagyás után ismét megrendezték a hagyományos adventi koszorúkészítő-versenyt a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában.
A rendezvény a kényszerszünet ellenére nem vesztett fényéből, idén is rendkívül népszerű volt. A kreatív délelőtt folyamán 82 diák szorgos kezének alkotómunkája eredményeként 41 csodálatos koszorú készült el. Voltak, akik a hagyományos színeket, formákat választották, a nagy többség viszont különleges elképzelésekkel érkezett. Mindannyian igyekeztek a versenykiírásoknak megfelelni, azaz a díszítéshez leginkább természetes anyagokat használni.
A zsűrinek ezúttal is, mint az eddigi versenyek folyamán mindig, rendkívül nehéz dolga volt a három legszebb adventi jelkép kiválasztása során. Nagy meglepetésre a díjazottak többsége fiú volt.
A pálmát idén egy faalapra rögzített tobozokkal, fagyönggyel, szárított naranccsal és aganccsal, valamint hagyományos színű gyertyákkal díszített kreáció vitte el.
A második helyezett egy sok-sok örökzöddel, arany szalagokkal dekorált koszorú lett, amelynek „központi figurája“ egy diótörő volt.
A harmadik díj két találékony lány ötletgazdag alkotása volt, ők a négy adventi gyertyát egy faágakra építetett emeletes mesevilágába rejtették el.
A zsűri minden résztvevőt apró ajándékkal jutalmazott, továbbá különdíjjal értékelte az a tanulót, akit lelkesedésében az sem tartotta vissza, hogy a többiekhez képest komoly finommotorikai hátránnyal indult. A verseny ideje alatt készült el az iskola adventi koszorúja is, amelyen Szabó László, az intézmény vezetője meggyújtotta az első gyertyát. A szépséges ünnepi szimbólumok a megmérettetést követően az iskola osztálytermeit, szaktantermeit és a diákok otthonait díszítik az adventi várakozás idején.
Back to top
Diákélet
2022. 10.10-én ellátogatott az iskolánkba a The Bear Educational Theatre színházi társulat, akik Anglia történelmét mutatták be a kezdetektől VIII. Henrik uralkodásáig. Az előadás nem hagyományos módon zajlott, a diákok aktív részesei voltak az eseményeknek. Kisebb szerepet kellett eljátszaniuk, valamint a kérdésekre adott válaszaikkal kellett bizonyítaniuk, hogy mennyire értették meg a színdarabot. Az előadás gazdagította a diákok történelmi ismereteit és a nyelvi tudásukat is próbára tette.
13. 10. 2022
Iskolánk I. A/FJK osztályos tanulói könyvtárlátogatáson vettek részt a Csallóközi Könyvtárban.
A helyszínre érkezve a könyvtáros hölgyek ismertették a könyvtár történetét,működését,
milyen szabályok mellett lehet könyvet kikölcsönözni. A látogatás elsődleges célja az volt, hogy felkeltsük az érdeklődést az olvasás és a könyvek iránt.
12. 10. 2022
Kedves Diákok!
A nyelvek európai napján megszervezett verseny abszolút győztese a III. B osztály, nyereményük egy OSZTÁLYKIRÁNDULÁS. A diáktanács díját az osztályelnökök pontozása alapján az V.D osztály kapta. Mindenkinek szeretettel gratulálunk. Büszkék vagyunk Rátok. Örülünk, hogy ilyen sok kreatív, ügyes és idegen nyelvekben jártas diákunk van. Köszönjük a részvételt, reméljük emlékezetes napotok volt.
6. 10. 2022
Nagyszabású nyelvi kavalkáddal ünnepelték iskolánk diákjai a nyelvek európai napját.
A diákok már napokkal szeptember 26-a előtt sorsolás útján kaptak két feladatot.
Elsőként egy európai ország jellegzetességeiről kellett plakátot készíteniük, majd az iskolában tanított nyelvek – magyar, szlovák, angol, német – valamelyikének sajátságait, ismertetőjegyeit kellett egy standnál prezentálniuk. A középiskolások kreativitása nem ismert határokat, rengeteg színes és ötletes plakát készült, köztük több 3D-s kivitelezésű is. Az egyes standok több aspektusból – gasztronómia, történelem, turizmus – leleményesen, találékonyan mutatták be a kisorsolt országok tipikus vonásait.
Ezt követően az úgynevezett „élő zászlók“ felvonulására került sor az iskola aulájában.
Színes papírokba, pólókba csavart, valamint lufikkal körbetekert diákcsapatok alkották meg a különböző nemzetek zászlóit.
A nap kétségkívül legigazgalmasabb kihívása a nyelvi vetélkedő volt. A négyfordulós verseny során nyelvenként 5-5 feladatot kellett a diákoknak megoldaniuk. A keresztrejtvényeknek, kirakós játékoknak, versfordítás-felismerő feladványoknak és kvízeknek nagy sikerük volt, a versenyzők örömmel, nagy odaadással igyekeztek megtalálni a helyes válaszokat, megoldásokat. A nyelvi nap záró részében két angol filmjelenetet láttak az egyes osztályok, és két-két kapcsolódó kérdésre kellett helyesen felelniük.
Mind a nyelvtanárok, mind a diákok nagy sikerként élték meg ezt a napot. Ezen a rendhagyó délelőttön nemcsak a tanulók nyelvi kompetenciájának fejlesztésén volt a hangsúly. A közös alkotás és versenyzés során egyaránt ügyelniük kellett a megfelelő csapatmunkára és a jó időbeosztásra, továbbá felhasználhatták digitális ismereteiket is, hiszen több esetben csak internet, QR-kódolvasó vagy valamilyen online platform segítségével tudtak a feladatrendszer labirintusából kijutni. A nyelvtanulás fontosságának népszerűsítése mellett ez a tehát egy eredményes, hangulatos és nem utolsó sorban örömteli közösségi nap is volt.
29. 9. 2022
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum új vándorkiállítása múzeum-busz formájában Dunaszerdahelyre érkezett. Diákjaink is „felszálltak“ a különleges járgányra, és egy időutazás keretén belül megismerkedhettek a magyar irodalom XIX. századi „költőinfluenszerének“ életeseményeivel, kapcsolataival, kedvenceivel. Az interaktív kiállításon minden szabad volt, ami egy hagyományos múzeumban tilos. A diákok minden „múzeumi tárgyat“ megfoghattak, kipróbálhattak, miközben érdekesebbnél érdekesebb információkat hallhattak a költő mindennapjairól, különleges szokásairól, írói pályájának legizgalmasabb történéseiről.
25. 9. 2022
2022. szeptember 12-én iskolánk I.B osztályos tanulói ellátogattak a Kortárs Magyar Galériába a tiszanánai Aranykert alkotótábor kiállítására.
Köszönjük az élményt!
13. 9. 2022
Kora reggel elindultunk a csipet - csapattal a Kislőd nevezetű településre, ahol a Sobri Jóska kalandpark volt a cél. Útközben tombolt a zene és vele a jó hangulat. Mindenki izgatott volt, hiszen annyi foglalkozást találhattunk a szórakozásra.
Legelső utunk a drótkötélpályához vezetett, ahol megkaptuk a megfelelő felszerelést és neki is indulhattunk a mászásnak. A fiúk nagyrésze a felénél abbahagyta, arra hivatkozva, hogy túl magas és nehéz volt, miközben mi lányok végig vittük a pályát. A kedvencünk a tó fölötti átcsúszás volt.
Egyes fiúk fát vágtak, hogy tüzet gyújthassanak a sütögetéshez. Az elején nem nagyon akart begyulladni, de egy kedves fiatalember segített nekik. Döcögősen, de végül sikerrel jártak és jól is laktak!
A nagy melegben elengedhetetlennek tartottuk a fürdést. Páran megmártóztak a tóban ,ahol ugrálni lehetett és akadálypályákon is át lehetett haladni.
Emellett a gokart és a bob pálya sem maradhatott el, ahol jókat versenyeztünk és nevettünk .
Frissítőnek fagyit és jégkását vásároltunk a nagy hőségben.
Estefelé öszzepakoltunk és fájó szívvel hsgytuk el a helyet .
Nem bántuk meg, hogy idejöttünk, hiszen közelebb kerültünk osztálytársainkoz és tanárainkhoz és jókat mulathattunk együtt !
30. 6. 2022
2022. június 23 -án múzeumlátogatáson vettek részt a II.SM tanulói a Vermes - villában. A tárlat címe KOMP-Kortárs Művészeti Panoráma.
Köszönjük az élményt!
24. 6. 2022
Iskolánk lehetőséget kapott, hogy egy filmklub keretén belül minőségi és tartalmas dokumentumfilmeket nézhessünk meg. A cél elsősorban az, hogy belelássunk, hogyan élnek a magyarok szerte a világban, mennyire is vagyunk mi sokfélék, és milyen erős tud lenni a magyar identitástudat, bárhol is él az ember. A filmklub havonta egyszeri alkalommal más-más osztályokból hívja össze a diákokat.
A Magyarság Háza megbízásából még 2020-ban a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából 53 darab portréfilm készült, a Kárpát-medencében élő magyar emberekről. A filmeket tizenhét országban forgatták, köztük Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Csehország, Dél-Afrika, Finnország, Horvátország, Kanada, Magyarország, Nagy-Britannia, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.
Eddig három filmet sikerült megnéznük, ezek a következőek:
Törpének lenni, egy óriásoknak szánt világban – Nyikó Anetta kerekesszékes informatikus és slammer portréja, Erdély, Románia, rendező Szigeti László.
Nagydobrony – Faluportré, Kárpátalja, Ukrajna, rendező Debreceni Kamilla.
Hátrányból építkező siker – Juhász Péter rimaszombati sebészfőorvos portréja, Szlovákia, rendező Balázs Emese.
A levetített filmek olyan eszmei értékeket sugalltak a diákok felé, amelyek erősíthetik bennük a magyarságukhoz való kötődést, és így a magyar kultúra adta lehetőségek, hagyományok és értékrendek elmélyülhetnek értékvilágukban.
A magyar filmklub a következő tanévtől havi rendszerességgel folytatódik majd, hogy minél több nagy értékű történetet ismerhessünk meg.
22. 6. 2022
2022. június 7-én a Szent István téri Közös Igazgatású Iskolába érkeztek Csornáról a Kisalföldi Agrárképzési Centrum Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola diákjai tanáraik kíséretében.
Az iskolánk II. A osztály tanulói és a vendégül látott diákok közösen megemlékeztek a Nemzeti összetartozás napjáról, a Trianoni Békediktátum aláírásának 102. évfordulájáról. A közös program részét képezte még a Csallóközi Múzeum megtekintése, ahol a tanulók ismereti Csallóköz és Dunaszerdahely szépségeivel és nevezetességeivel bővültek.
9. 6. 2022
2022. május 9-én sportnap megszervezésére került sor a dunaszerdahelyi sportcsarnokban a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai részére, amelyen tíz osztály vett részt. A sportág, amelyben a diákok versenyeztek a floorball volt. A sportnap nagyon jó hangulatban zajlott. A versengés győztese az 5.D lett.
A további sorrend
2. hely 1.A
3. hely 4.A
4. hely 4.B
5. hely 1.D
6. hely 3.A
7. hely 2.A
8. hely 4.D
9. hely 2.B
10. hely 1.B
10. 5. 2022
Oldalak
- « prvá
- ‹ predchádzajúca
- …
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- …
- nasledujúca ›
- posledná »












